Szempontok az ideális drogrehabilitációs program kiválasztásához

A függőség bármelyik pillanatban akár halálos is lehet, így a függőségből való kigyógyulásnak hatékonynak kell lennie, hogy megmentse az egyént.

A függőségnek CSAKIS három kimenetele lehetséges: a teljes testi-szellemi leépülés, börtön vagy halál.

A drogok következménye

Nem csak a drogot használó személy szenved a függőségtől, a család ugyan úgy küszködik, remélik, hogy soha nem jön az a telefonhívás, amelyben tájékoztatják őket, hogy a függő személynek balesete történt vagy túladagolta magát, esetleg letartóztatták. S ez mellett még meg sem említettük a mindennapos együttélésből származó konfliktusokat, melyek sokszor tragédiákkal végződnek.

Sokan abban a hitben élnek, hogy majd ez meg fog oldódni magától, a függő személy fogja tudni ezt kezelni saját maga és vissza tér a “jó útra”. Ahhoz hogy sikereket tudjunk elérni egy függőségben szenvedő személynél, az első teendők, hogy:

  • szembenézzünk a problémával, és tudatosítsuk azt, hogy VAN EZ A PROBLÉMA! Az idő múlásával CSAK ROSSZABBODNI FOG, nem fog megoldódni magától!
  • tudatosítanunk kell azt is magunkban, hogy az esetek több mint 90%-ban a függőségben szenvedő személy nem tud saját magától leszokni! (Ennek egyszerű testi okai vannak, melyet lentebb részletesebben kifejtünk. Nem arról van szó, hogy nem akar, hanem hogy nem tud leszokni róla.)
  • drog rehabilitációval foglalkozó szakembertől kell egy konzultációt kérni, ahol teljes körű tájékoztatást kaphat, hisz sem a függőségben szenvedő, sem a családtagjai nem szakemberek ezen a területen, s ahhoz hogy jó döntést tudjanak hozni, valós adatokra van szükség. Ezen információk beszerzésére sok esetben a média nem alkalmas.

Csak az USA-ban több mint 10 000 különböző drog rehabilitációs program közül lehet választani. Fontos, hogy olyan hatékony programot válasszunk, ami kezeli mind a testi függőséget, mind a szellemi függőséget (mentális kényszert a fogyasztásra) és továbbá kezeli azokat az okokat, melyek a drog kipróbálásához és fogyasztásához vezettek. Bármelyik hiánya, a teljes kezelés kudarcához vezethet.

NE VÁLASSZON olyan programot, amely csak LÁTSZÓLAGOS kezelést ad!

A legtöbb drog rehabilitációs program úgy kezeli a függőségben szenvedőt, hogy közben további, függőséget okozó szerek alkalmazását kínálja fel megoldásként; ilyen szer a Methadon, az Ativan, a Xanax, a Naltrexon, a Tizanidin vagy még ezeknél is erősebb drogok. Ez NEM függőség kezelés, az a személy, aki a szíve mélyén reméli, hogy megszabadul véglegesen a drogoktól, csapdába esik ezáltal, hogy MÁS, de ugyanolyan függőséget okozó szerekre szoktatják rá, nem is beszélve ezen szerek testi és mentális mellékhatásairól.

A drogfüggőségről:

Amikor egy személy annak ellenére képtelen abbahagyni valamit, hogy sok nehézsége származik a folytatásából, akkor azt mondjuk, hogy az illető függővé vált.

A fizikai függőség akkor jelentkezik, amikor a személy szervezete hozzászokik ahhoz, hogy a drog jelenlétében működjön. Ha droghasználatát hirtelen abbahagyja, elvonási tünetek állnak be.

A drogok miatt a test jóval nagyobb sebességgel használja fel a tápanyagokat, semlegesíti a vitamin és ásványi anyagokat, elsősorban a B1, B3 és a C vitamint semlegesítik, s felemésztik a kalciumot, magnéziumot.

A tápanyagok ilyen megsemmisülése káros tünetekkel járnak a testre, a B vitamin hiány okozza a depressziót, fejfájást, szorongást, hallucinációkat. A C-vitamin hiánya fáradságot, kimerültséget okoz, és lelassítja a test gyógyító funkcióját. A magnézium hiánya idegességet idéz elő. Míg a kalcium, magnézium hiánya izomgörcsöket válthat ki.

Lehet, hogy az illető nincs tudatába ezeknek, hiszen elkábult. A negatív hatásokat akkor érzékeli, amikor nem áll a kábítószerek hatása alatt. Ezt kezelendő, még több kábítószert fogyaszt, hogy megszabaduljon ezen hatásoktól. Ezzel még súlyosabb hiányállapotokat idéz elő. Ez egy ördögi kör.

Egy ilyen személynek hamarosan még nagyobb mennyiségű kábítószerre lesz szüksége, egyre gyakrabban, és már nem azért, hogy “elszálljon” tőle, hanem hogy megszabaduljon a negatív hatásoktól.

Ez a fő oka annak, hogy miért maradnak az emberek drogfüggők.

A tiszta, drogmentes élethez vezető út

Az ideális programról:

  • Gyógyszerek nélkül van átsegítve a személy a drogokról való leállás folyamatán.
  • Megszünik a drogok utáni erős sóvárgás egy méregtelenítő programmal, ami kellemes szaunázást, könnyed testmozgást és táplálék-kiegészítők (vitamin-, és ásványi anyagok) alkalmazását foglalja magában.
  • Felfrissítésre kerülnek a kommunikációs képességek és a való világ érzékelése, hogy megszűnjön a személy ködös, zavaros gondolkodása, s képes legyen újra értelmi képességeit kiaknázni, továbbá képes legyen az “elkalandozások” helyett a “jelen időben” maradni.
  • Segít a személynek szembenéznie korábbi élete tényezőivel és így képessé válik azok kezelésére.
  • Életvezetési tanácsok segítségével vissza tudja állítani az egyén az egészséges kapcsolatokat szeretteivel, barátaival.

LÉTEZIK IDEÁLIS DROGREHABILITÁCIÓS PROGRAM!

Célunk:

Azért vagyunk, hogy megmentsük a kábítószer-, alkohol-, és gyógyszerfüggőket az életképtelenné válástól, megelőzzük a családok széthullását, miközben garantáljuk a diszkréciót.

Segítséget nyújtunk abban, hogy a függőségben szenvedő megszabadul a bilincseitől, a kényszereitől, a rossz testi és mentális állapotoktól; és képes lesz saját józan akarata szerint, szabadon és örömteljesen megélni az életet; továbbá képes lesz ellátni a feladatait.

Örömmel veszünk mindenfajta megkeresést, kérem kérdéseivel, esetleges konkrét helyzettel kapcsolatosan az alábbi elérhetőségeken tud felvilágosítást kapni!

SZERZŐ

Márton Péter

Social Media Director

NARCONON GARÁB

DROGFELVILÁGOSÍTÁS ÉS REHABILITÁCIÓ